6.

A barátnőm a kezdet kezdetén is benne volt a kölcsönös szájjal való ingerlésben. olyan ügyesen , és olyan pózban elégített ki a szájával, hogy véletlenűl se men jen a szájába.

13 évi kitartó könyörgés után beadta a derekát. Egy este megengette, hogy a szájába élvezzek !

Amikior ezt közölte, egyböl felgyorsúlt a szívverésem.

Elmondhatatlan, milyen érzés volt márcsak a tudat, hogy most mi is fog történni.

Érzékien hozzáfogott, puszigtta, puszílgatta, nyalogatta, szopogatta, majd intenziven szopta , szívta.

És talán 1-2 perc alat megtörtént a nagy robbanás!

Komolyan mondom, aki ezt nem élte még át , annak fogalma sincs arrol, hogy ez milyen érzés. Szinte ömlött belőlem.

Isteni érzés volt az ingerlés , és a tudat, hogy az imádott NŐ Szájába beleélvezhetek, hogy az imádott NŐ ezt megteszi nekem.

Totál végigcsinálta majd kiment kiköpte, és kiöblítette a száját. Ezt azért írom le , mert aki ezt megcsinálja , nem kell hogy lenyelje.

Az esemény után mindjárt nem mertem megkérdezni  tóle, hogy milyen volt, mert számítottam rá, hogy azt mondja, hogy nagyon rossz , hiszen 13 évig tiltakozott ellene.

Másnap mégis megkérdeztem.

Csalódnom kellett.

Azt válaszolta, nagyon rosszra számított , de egyeltalán nem volt rosz.

Megkérdeztem, hogy máskor is megtenné ezek szerint?

Azt mondta , hogy igen.

Azóta a szexuális életünk része lett

Esetenként a kölcsönös franciázás közben egyszerre élvezünk el Így.

Vagy csak úgy spontán a fürdöszobában legugól elém , bekapja, és kiszívja az utólsó cseppig.

Ha ezt nem teszi meg nekem , akkor egy jelentős dolog maradt volna ki az életemből.

FÉRFIAK ! Aki szeretne a partnernöje szájába élvezni, de a Hölgy nem engedi meg, az mutassa meg neki ezt a levelet. Olvassa el a hölgy, hogy van olyan hölgytársa aki 13 évig undorítónak tartotta, 13 év után a partnere kedvéért kipróbálta, és

M E G S Z E R E T T E !

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 27. 2007. aug. 27. 16:50 Még nincsenek kommentek


5.

Én 15 évesen szoptam először. Egy rámenős, harmincas srác volt a partner, kényeztetett, simogatott, nagyon jó volt. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a számban van a dákója. Mámorító volt!

 

Egy kicsit határozatlan voltam, nem tudtam, hogy jól csinálom-e, de aztán hirtelen tele lett a szám, és megnyugodtam.

 

Persze a dolog oda-vissza működött.

 

Aztán jártam egy sráccal, évekig csak 69-eztünk, mert féltünk a terhességtől, de nagyon jó volt!
Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 26. 2007. aug. 26. 16:47 Még nincsenek kommentek


4.

Legeslegelső alkalommal olyan 19 éves lehettem. Projektként jelentkezett a dolog, a fiúmmal teljesen jól elhatároztuk, hogy akkor én most ezt meg fogom tenni. Neki sem volt még meg az első, az én számban sem járt még egy árva pénisz sem.

A részletek sajnos a múlt ködébe vesznek, de tudom, hogy az a gyomorszorító érzés, amit akkor éreztem, amikor először megérintették az ajkaim, nagyon sokáig nem múlt el. Világian idétlen voltam, valószínűleg neki is voltak kellemetlen pillanatai, de végül is a célt elértem, és meg is lepődtem nagyon. Nyilván nem volt eszünkben odafigyelni, hogy ne szaladjon a torkomra minden, tehát én nyomban nyeltem is, mint a holstenborjú, egy nagy kortyban, mivel igazán nem is tudtam, mit kezdjek a cuccal. :))

Szóval nem volt annyira frenetikus és ejdehajde világraszóló élmény, inkább tapasztalatnak nevezném.

 

Eltelt jópár év, amíg rendesen "megtanultam", ehhez kellett egy olyan férfi, akivel mertem feloldódni.

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 25. 2007. aug. 25. 16:46 Még nincsenek kommentek


3.

A legjobb elõször hátra és oldalra irányitani a mag  ömléét, amig az ember bizonytalan hogy fogja e szeretni vagy nem. Ott nincsenek izlelõbimbók, és azonnal le lehet küldeni a magot, ami egyébként természetesen nagyon személyfüggõ. Akinek én a számba vettem kélvezésig, azt hatvanszor meggondoltam, megismertem  elötte, s ha már  tuti volt az érzelem, akkor öklendezésnek bizony  nyoma sincs. Ugyanis a  szeretett férfi spermája   a világ legfinomabb csemegéje,  ha szeretjük a fiut akibõl kijön.

Én sokszor fantáziálok arról, hogy egy tányérral is megennék finom langyosan, frissen, ha az a barátomé lenne.  Mellé  friss kalácsot fogyasztanék, s ezen ellennék 3-4 hétig  szükség esetén.

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 24. 2007. aug. 24. 16:44 Még nincsenek kommentek


#4

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 24. 2007. aug. 24. 1:23 Még nincsenek kommentek


2.

Volt "egy! nagyon-nagyon összepasszoló bnőm, akivel az év 365 napjából 360-at biztos dugtunk reggel-délben este! én 40, Ő 20! Ha csak megérintett, vagy csak rám nézett csábítón, azonnal erekciót váltott ki a farkamban. Napközben többször, amikor elment mellettem, csak leguggolt, megszopogatta, aztán ment tovább, jókedvűen csábítón a következő kínálkozó alkalomra várva amikoris, mehetett a "durrbele"! Ő volt az, aki megajándékozott pár alkalommal azzal a gyönyörű utolérhetetlen élménnyel, hogy amikor bedugtam a farkam, már annyira fel volt izgatva, hogy olyat spriccelt, majd belezavarodtam! Egyszer azt mondta, hogy azért is jó velem, mert Őt kirázza a hideg a lankadt fasz látványától, ill. nem is szeretne egy ilyet a kezében, nemhogy a szájában tartani! Ami igaz, az igaz! Olyan hatással voltak rám a hatalmas orgazmusai, amitől újra és újra ... :))  Amikor vége lett úgy 4 év múlva, komoly elvonási tüneteim voltak! Persze lehet, hogy azóta már megszokta a lankadtat is :)))) Ma is kellemes emlék, szívesen fantáziálok vele, és a husos ajkaival, amivel nagyon ügyesen szopott! :))
Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 23. 2007. aug. 23. 16:35 Még nincsenek kommentek


1.

Lehet hogy sokan meglepődnek, de én 3 éve, 43 évesen szoptam először.
Addigi három partnerem ugyanis nem igényelte, én pedig gusztustalannak tartottam.
Aztán volt egy pasi, aki már régóta pályázott rám. Hosszas, kitartó próbálkozásai után teljesült a vágya: ágyba bújtunk.
Kölcsönösen elégedettek voltunk egymással, úgyhogy újra és újra ismételtünk.
Egyszer csak elkezdett nyelvével lefelé haladni. Már a mellemnél is kellemes volt, de amikor a hasamat is elhagyta, borzongtam a gyönyörűségtől. Aztán méglejjebb ért, és megérintette csiklómat a nyelve hegyével. Aztán gyorsított, egyre gyorsuló nyelvcsapásokkal totál kinyalt. Teli torokból ordítottam a gyönyörűségtől, nem érdekelt ki hallja. (délelőtt volt, a pasim lakótelepi lakásában)
Aztán ez rendszeressé vált, az én legnagyobb örömömre! Később kérlelt, hogy viszonozzam. Nemet mondtam, ő pedig továbbra sem erőltette.
Aztán arra gondoltam, hogy ez túl egyoldalú. Én élvezkedek, pedig neki is jólesne ha mégiscsak viszonoznám. Az is tetszett, hogy türelmes volt.
Aztán kapcsolatunk egy éve után elérkezettnek láttam az időt, hogy megkapja tőlem, amit annyira akart.
Ült a fotelben, én pedig elé térdeltem. (korábban mindig ő kezdeményezte a szexet, én pedig engedtem) Kértem, vegyük le a nadrágját. Az alsót is.
Ekkor még biztos azt hitte, hogy kefélni akarok. Megérintettem kőkemény péniszét, és végig simítottam rajta az ujjam. Aztán megérintettem nyelvemmel a makkot. Elkezdtem nyalni, ő már őrjöngött, és hamarosan az arcomra fröcskölt. Egy kicsit lekókadt, de kérlelt, hogy folytassam.
Továbbra is nyalogattam és hamarosam újra merevedni kezdett. Ekkor bevettem a számba és már az ajkaimmal és a nyelvemmel is dolgoztam.
Újra kőkemény lett, de ekkor már beleültem. A pasim kéjesen hörgött, és nagyon hálás volt.

Hát így történt. Lehet hogy eleinte egy kicsit béna voltam, de belejöttem, fejlődtem. Nekem nem túl nagy élvezet, de meg lehet szokni.
Azóta úgy vagyok vele, hogy a szex természetes része. A pasik igénylik, és miért ne? Pláne, ha én is megkapom a magamét…

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 23. 2007. aug. 23. 12:01 Még nincsenek kommentek


...

 

 

Ird le és küldd el

legjobb szopásaid/szoptatásaid

történetét!

Diszkrécióm garantált!

www.szopas.freeblog.hu

 

Írta: csoportszex | Időpont: 2007. aug. 22. 2007. aug. 22. 11:53 Még nincsenek kommentek